Hírek

now browsing by category

 

Év első féléve…

figyelem Lassan elérkezünk az év első feléhez. Ez az időszak sem múlt el nyomtalanul a klub életében. Keményen küzdött mindenki a kitűzött célokért. Ennek első gyümölcsét arattuk le 208.05.04-én, az országos övvizsgán. A vizsga Budapesten, a Sityu Team dojojában zajlott. Korai ébredés és korai  vizsga kezdés jellemezte azt a szombati napot. Közel 15 vizsgázó sorakozott fel vizsgára, melyből az egyik, Orosz Emese a Nyíregyházi Dojo tagja volt.
A felkészülés jól sikerült, a forma időzítésével sem volt semmi probléma, így egy nagyon jól összeszedett és szépen bemutatott vizsgát láthattunk Emesétől.
A vizsga értékelése is pozitív volt. Néhány építő jellegű kritikát hallottunk, mely inkább következő vizsgára való felkjészüléshez volt útmutatás. 
Emese, a kékövesek táborát növelte dojonkban. Reméljük a következő vizsgákat is ilyen ügyesen és ilyen szépen fogja majd bemutatni.
 
Itt még nem ért véget a felkészülés. A feltörekvő nemzedék is küzd, hajt a következő fokozat megszerzéséért. Hárman is készülnek a júniusi vizsgára. Reméljük mindenkinek sikerül addigra a megfelelő minőségre feltornáznia magát.
 
A nyári tábor a gyerekek vizsga lehetősége. Ők is készülnek a következő megmérettetésre.
 
Az év második fele jelenleg még messze van. Ott még a klub több taggal megjelenik a szövetség országos nyári táborában, ahol több magyarországi és nemzetközi mestertől tanulhatunk.
 
Reméljük a közeljövő is olyan sikeres lesz, mint a közelmúltunk! victory-1468475_1280
OSU

2018 Nyári tábor

  A nyári edzőtáborunk 2018.07.18-19-20-án kerül megrendezésre karate-2737306_640

Reggel 8:00-tól 16:00-ig tart egy nap.

Az edzőtábor ideje alatt ásványvíz és minden nap meleg ebéd is biztosított lesz, akik tavaly voltak azok tudják, hogy finom és tartalmas ebédet tudunk majd venni. 

A táborban a következők várhatók: 
– bot használat alapjai 
– ju jitsu technikák 
– különböző dobások 
– földharc technikák 
– töréstechnika gyakorlása 

Bővebb infóért keresd a Dojovezetőt!

 

Évvégi Newaza verseny

wowGratulálok minden jitsukának. Mindenki a legjobbat hozta ki magából!25532271_1504262339652942_7776435752269915014_o

Nagyon büszke vagyok mindenkire, ügyesen küzdöttetek! Csak így tovább!

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk

christmas-2970869_1280

Mikulás edzés

24799591_1493331800745996_956172011261563216_o

letöltés (1) Míg más, a Mikulást várta, mi az érkezéséig edzettünk egyet. letöltés (1)santa-claus-2984170_640

2017 Év értékelése

Közeledve a 2017 vége felé, érdemes kicsit vissza néznünk és kicsit értékelnünk a munkánkat.
 
Talán először nem is olyan messze kellene visszanézni, mondjuk november közepéig, amikor is három jitsukánk tet sikeres 3 kyus – kék övves – vizsgát. Ez a vizsga megmutatta, hogy mindenki oda tudja tenni magát a cél érdekében. Tökéletes gyakorlati kivitelezéssel, megfelelő erőnléttel és koncentrált töréstechnikai bemutatóval a srácok kivívták a vizsgáztatók dícséretét.
Természetesen nem dőlhetünk hátra, hiszen vannak apróbb hibák, hiányosságok, amiket ki fogunk együtt javítani! Ezektől eltekintve – vagy nem – a vizsgázóink megérdemlik a dícséretet! Csak így tovább, jövőre mondjuk legyen még sötétebb az övetek! A lehetőség előttetek, harcoljatok, kűzdjetek a barna övért – 2 kyu!
 
Kicsit távolabbra tekintve, a szemünk is könnybe lábadhat 😀 – na jó, ez így nagyon nyálas, de akár igaz is lehetne. Két “gyerekünk” lett “felnőtt” és mutatott be egy kiváló 6. kyus vizsgát, megmutatva a többi vizsgán jelenlevőnek, hogy is kellene egy vizsgát bemutatni. A fiuk elindultak a “felnőttek” útján, gyerekből hirtelen átléptek felnőtt kategóriába … igaz, csak a ju jitsu edzéseinken, de már azt az elvárást állítjuk eléjük, mint a felnőtteink elé. Ezzel kicsit bátorítjuk is őket, bizonyítsák be, hogy ők méltán kerültek bele ebbe a “kasztba” 🙂 
Szóval a nyár jól kezdődött Nekik, büszkén is viselték újdonsült öveiket a nyári edzőtáborunkon.
 
Ha már nyári edzőtábor! Erről is meg kell emlékeznünk, hiszen az utóbbi években nem tudtuk megrendezni szokásos nyári edzőtáborunkat. Az idén ezt is sikerült megvalósítanunk. Minden résztvevő megelégedve, és nem utolsó sorban elfáradva indult haza a hosszabb pihenésre, ami az edzőtábor vége és az iskola kezdés között volt.
Itt említsük meg a gyerek “seregünk”, akik keményen végig dolgozták az edzőtábort és zárásul egy kitünő vizsgát tettek a szülök előtt.
 

Egy sikeres év áll mögöttünk! balloons-25737_640

 
Ami előttünk van? Övvizsgák, edzőtáborok, szemináriumok és rengeteg rengeteg munka, izzadtság!
 

Mindent bele jitsukáim! OSU!

Egy vizsgázó tollából…ami a háttérben történik:

 Úgy gondolom, hogy ezek a kék övek a csapatmunkának köszönhetőek!cloud-296391_960_720

Mindenki beletette a maga részét. Sensei, aki kiváló útmutatást nyújtott és kellő türelemmel ecsetelte 123-jára is a hibáinkat. Sanyi bácsi, akire rá lehet bízni a többiek okítását és felügyeletét, amíg mi készülünk a vizsgára, és persze mindig van egy jó, hasznos tanácsa. Az ifjú feltörekvő nemzedék (Moti és Alex), már lazán levezényelnek egy teljes foglalkozást, úgy hogy szinte rá sem kell nézni a csapatra. A kicsik, akik egyre fegyelmezettebben dolgoznak és nem vonják el a figyelmet a felkészülésről. Az ukék, Emese, Török CSaba, Moti, Alex, Peti (Koncz), Sziszi. Ha kellett szabadidejükből áldoztak és bejöttek segíteni. Ebbe persze mi is beletartozunk, friss kék övesek, egymás segítésével. Ha kellett újra és újra felálltunk és megismételtük a rosszul sikerült dobást. 
Segítségünkre voltak más klubok. Gyuri bácsi és a két Péter. Szintén hozzájárultak a technikáink javításához és persze nyáron helyet biztosítottak számunkra a készüléshez. BJJ klub vezetője, Dávid munkája, újabb földharc technikák elsajátításában.24059710_1986886371527276_7667317750433723471_o

És még lehetne sorolni, de már így is hosszú lett a köszönetnyilvánítás! 
Egyszóval, Sensei nagyon jó csapatot hozott össze és jó kapcsolatokat ápol, így öröm a közös munka! Remélem, közös munkával még magasabb szintre tudjuk emelni egymást. Az újabb feladat adott, hiszen vannak akik sárga és zöld övek megszerzésére hajtanak. Együtt mindent elérünk!

Szeretettel várjuk az újonnan csatlakozottakat és a csatlakozni kívánókat, hogy megtapasztalhassák, milyen érzés is egy nagyszerű csapat tagjának lenni! Viszlát az edzéseken! 
OSU!  

Bemutatót tartott a Klub

 22047818_10214552726957594_215150334353331931_oBemutatót tartott a Nyíregyházi Ju Jitsu Klub a Vécsei tagiskolában
 
Az iskola meghívásának tett eleget a Nyíregyházi Ju Jitsu Klub, amikor is a Vécsei Károly Általános Iskola által szervezett családi és egészségnapon egy színvonalas bemutatót tartott.
A klub 7 fővel mutatta be a Ju Jitsu lehetőségeit, pusztakezes illetve eszközös gyakorlatok bemutatásával.
A közönségnek nagyon tetszett a bemutató, főleg, hogy mindenki sértetlenül úszta meg az eséseket, dobásokat.  
 
Köszönjük az iskola vezetésének a lehetőséget, reméljük máskor is segítségükre tudunk lenni.

Összevont edzés egy “nevezetes” születésnapért

22218590_784261641735099_7273835185767628208_oA Nyíregyházi Ju Jitsu klub egy összevont edzésen ünnepelte Faraga György judo mester 60. születésnapját.
 
Az NYVSC Judo klub meghívásának tettünk eleget, mely arról szólt, hogy egy összevont – judo, ju jitsu, bjj – edzésen ünnepeljük mindannyiunk “Gyuri bácsiának” 60. születésnapját.
Az edzés igen jó hangulatban zajlott. Mind a három stílus bemutatkozott.
Úgy váltunk el egymástól, hogy az ilyen jellegű közös edzéseket többször is meg kellene ejteni.

Tagfelvétel! Még nem hallottad?…

 22047782_1590139327717363_7085091942867037221_oMég nem hallottad?? community-154715_640 

 

Ingyen kipróbálhatod magad Nálunk.

Első edzés minden újonnan érkezőnek ingyenes!

Szeretettel vár a Nyíregyházi Klub, részletekért keresd a

Dojovezető instruktort!        

Kövess és keress a facebookon is: www.facebook.com/nyiregyhazi.jujitsuklub